//panelrehabpartner.gportal.hu
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Elérhetőségek

 e-mail cím:

epuletrehab@gmail.com

 

Telefon:

06/70/617 8755

06/70/265 5284

 

 

 

 
Linkek
 
Panelprogram

Mi lesz veletek panelek

  2010.09.06. 19:49

 

Mi lesz veletek, panelek? És a többi társasházzal?

Magyarországon, csakúgy mint Európában, egyre sürgetőbbé válik a panellakások, illetve a többi, szintén elavult társasház felújítása. A kormány igyekszik támogatásokkal (Panelprogram, Panel Plusz) segíteni a helyzeten.

Sokak szerint ez azonban nem elegendő, a háztartásoknak még így is túlzott terhet jelent a a felújítás, ezért az egyik társasházi szövetsége kerekasztal-beszélgetés összehívását kezdeményezte. Van azonban egy "ingyenes" felújítási megoldás is.

Magyarország jelenleg több mint 750 ezer iparosított technológiával épült, a köznyelvben panel gyűjtőfogalom alá sorolt lakás van. Ezek az épületek elavultak, ezért felújításukra mindenképpen szükség van, ennek érdekében több évekkel ezelőtt kormányzati program indult. A 2001 óta futó úgynevezett panelprogram kiegészítéseként idén létrehozták a Panel Plusz hitelprogramot. Ennek lényege, hogy hosszú lejáratú, kedvező kamatozású hitelt biztosít a lakóközösségeknek korszerűsítéshez szükséges forrás előteremtése érdekében. Emellett egyébként - a szinén állami támogatást élvező - lakástakarék-pénztári konstrukciók is megoldást jelenthetnek.

Kevés a támogatás

A legtöbb háztartás számára még ez a kedvezményes konstrukció is túl nagy terhet jelent - véli a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége (MTOSZSZ). A szervezet szerint lehetetlen elosztani a Panel Plusz programra szánt 20 milliárd forintot úgy, hogy csak azok a háztartások részesüljenek a támogatásban, amelyek saját erőből nem tudják finanszírozni a 400 ezer forintos önrészt. Az MTOSZSZ szerint a Panel Plusz akkor lenne eredményes, ha a panelházak az korszerűsítésre fordítandó összeg - 1,2 millió forint - kétharmadát kamatmentes hitelből finanszírozhatnák, a fennmaradó harmadhoz pedig vissza nem térítendő állami támogatásként juthatnának hozzá. A szövetség szerint egy szociális alapon működő program országos szociális térkép (úgynevezett szegénységtérkép) nélkül nem működhet eredményesen. Problémát jelent az is, hogy a panelprogramra mindössze 6 milliárd forint jut jövőre, ami édeskevés, ezt a keretet ugyanis pillanatok alatt lejegyzik majd az érintettek, s a költségvetés rossz helyzetét ismerve nem is lehet sok jóra számítani ezene a téren - mondta a NAPI Online-nak Langer Iván, a szövetség elnöke. Véleménye szerint legalább kétszer ekkora támogatási összegre lenne szükség ahhoz, hogy belátható időn belül eredményt hozzon a panelrehabilitáció. Egyes adatok szerint eddig 34 ezer, más források szerint 42 ezer panellakás rekonstrukciója valósult meg az utóbbi években. A jelentős eltérés azzal magyarázható, hogy számos felújítás nem volt teljes körű.

Nemcsak a paneleket kell felújítani

Az elavult panelek mellett a más építési tehcnológiával épült társasházak lakásait is fel kell újítani, tehát utóbbiakra is jó volna kiterjeszt

PANEL ÉS NEM PANEL, LAKÓ ÉS NEM LAKÓHÁZAK REHABILITÁCIÓS PROGRAMJA

  2010.08.06. 21:30

PANEL ÉS NEM PANEL, LAKÓ ÉS NEM LAKÓ ÉPÜLETEK REHABILITÁCIÓS PROGRAMJA

  LÉPÉSRŐL _ LÉPÉSRE 

 (a jól átgondolt, alapos és mindenre kiterjedő tervezés érdekében)

 

Rehabilitációs Program Partner:  Cristall Share Kft

 

                                                             //panelrehabpartner.gportal.hu

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.